– Hogy élte meg az FTC kizárását?
– Érzelmileg nagyon megviselt ez az ügy – mondta Kisteleki István, az MLSZ elnöke. – A szövetség és én is mindent megtettünk azért, hogy ne történjen meg mindez. Sajnos a zöld-fehér klub vezetői semmiben sem voltak a segítségünkre.

– Mit vártak az Üllői úti elöljáróktól?
– Napokon keresztül ezen az ügyön dolgoztam, csak ezzel foglalkoztam. Hogy mást ne mondjak, a szövetség magára vállalta a Ferencváros százhúszmilliós ligahitel-tartozását. Ehhez képest az FTC-től semmiféle üzleti elképzeléssel nem jelentkeztek nálunk, a klubtól csak homályos elképzelésekről számoltak be. Nem tudtak egy konkrétumokra épülő papírt benyújtani, amelyből kiderült volna, hogy miként képzelik el a jövőt. Hiába kértünk garanciákat, nem kaptunk választ. Nekünk nincs miért magyarázkodnunk, végig a Ferencváros mellett voltunk, de a vezetők helyett mi nem dolgozhattunk. Úgy láttam, hogy a játékosok, az edzők és a szurkolók a szívükön viselték a klub sorsát, de a menedzsmenten nem vettem észre ugyanezt.

– Ezek szerint a kialakult helyzetért a klub vezetőit tartja felelősnek?
– A Ferencváros kizárásáért csak az FTC felelős. Nem kutatom kik, mit hibáztak korábban, de mindenki bűnös.
– Az elmúlt napokban önt sem lehetett elérni, eltűnt a közvélemény elől. Mi volt ennek az oka?
– Olvastam a kritikájukat, és el is fogadom, de értse meg, hogy minden percemet lekötötte ez a történet. Volt olyan napom, hogy tizennégy órán keresztül dolgoztam ezen az ügyön. Minden lehetőségemmel azon voltam, hogy a szabályok adta lehetőségeken belül segítsem a Ferencvárost.

– Milyen lehetőségek voltak a kezében?
– Kedd reggel találkoztam a klub vezetőivel, majd összehívtam az MLSZ elnökségét is. Azon voltunk, hogy a szabályok keretei között segítsünk. Megsemmisítettük az összes korábbi másodfokú határozatot, amely szabálytalan volt, és tiszta helyzetet teremtettünk az új bizottságnak. Visszament az egész ügy az első fokig, így nem a jogi helyzetet kellett értékelnie a testületnek, hanem tisztán gazdasági döntést kellett hoznia. A testület tagjai keresték a biztosítékot arra, hogy a Ferencváros végig tudja csinálni az egész bajnoki évet. Sajnos többször éreztem, az FTC-vezetők döntésükkel akár az NB III-ba is taszíthatják a csapatot, hiszen ha elindultak volna, és év közben csődöt jelentenek, akkor ebbe az osztályba került volna az együttes.

– Egyesek úgy értékelik a helyzetet, hogy a Ferencvárosnak nincs jövője, mert az élvonalra kötött szponzori szerződések a második ligára nem érvényesek, ezekből egy fillért nem kap majd a klub.
– Ezzel nem értek egyet. Találkoztam a befektetőjelölt HI Grupo képviselőjével. Órákon át beszélgettünk, és kiderült számomra, hogy az NB II-ben is szívesen támogatná a klubot, hiszen új alapokra tudna építkezni. Ami a felvetés másik felét illeti: hol vannak az emlegetett szponzori szerződések? Amikor a klubnak volt licence, márpedig ez kedd este tizenegyig így volt, hány szponzort tudtak szerezni a Ferencváros vezetői? Legalább a költségvetésük felét fedezték volna támogatói bevételekkel – megjegyzem a szabályok szerint a háromnegyedét kellene –, de ilyen papírt nem kapott a bizottság. A klub adósságai csak nőttek volna a következő évben. Egyre több követeléssel jelentkeztek volna edzők, játékosok, beszállítók. Ki és miért várja el bárkitől is, hogy az elvégzett munkájáért ne kapja meg a fizetését?
– Mi lehet a megoldás a Fradi számára?
– Szerintem csak az, ha a labdarúgóklub önállósodik, és lesz tulajdonosa. Ebben az esetben a csapat elszakadna a mesterségesen keltett zűrzavartól, és eljuthatna arra a szintre, ahol szívesen látnák a szurkolói. Ha a Ferencvárosnak van jövője, akkor a magyar labdarúgásnak is van.

– Az ügy során néhány alkalommal felröppent a hír, hogy lemond. Folytatja a munkát a labdarúgásban?
– Ki az, aki ilyen méltatlan körülmények között hosszú távon bírja a gyűrődést? Van-e olyan ember a világon, aki ezt tűri, és nem gondolkodik el azon, hogy nem lesz-e eredménytelen a munkája? Ez néha elkeseríti az embert, és ilyenkor néha eszébe jutnak ilyen gondolatok is, de maradok, mert nekem a labdarúgás a szívügyem. Ám természetesen van határ, amit nem szeretnék túllépni.